2008
  Május
  Június
  Július
  Augusztus
  Szeptember
  Október
  November
  December

2009
  Január
  Február
  Március
  Április
  Május
  Június
  Július
  Augusztus
  Szeptember
  Október

Munkálatok


   2008 augusztus 2-3

   Ezen a hétvégén a 7-es épület előtti töltés széle volt soron. Ugyan már az előző héten elkezdtük, de húzósabb feladatnak bizonyult, mint elsőre gondoltuk. Ezen a területen már csak a vízelvezető árok kitisztítása lenne hátra, de az későbbre marad.


   2008 augusztus 17

   Ezen a hétvégén a brigád szakmai kirándulásként megtekintette a kecskeméti repülőnapot. Ezért a maradék időben csak egy kevés munkára volt időnk. Kitisztítottuk az 'O' töltő földfedezékének belső felét. Így már legalább elfogadható kinézete van a helynek.


   2008 augusztus 28

   A képen látható munkagéppel elkezdtük a kiállítóterek tereprendezését. Először az EÁP előtt kialakítottunk egy nagyobb parkoló helyet a látogatók gépkocsijai számára. Reméljük azt, hogy a jelenleg meglévő 6 - 8 gépkocsi számára kialakított hely hamarosan nem lesz elég. A gép aztán elkezdte a területen is a földmunkát, de nem jutott sokra. Valami technikai probléma miatt sokáig szerelte a gazdája, majd amikor nagy nehezen életet tudott bele lehelni, akkor elment. Azóta sem láttuk.


   2008 augusztus 30

   Egy szem rakétánk az amatőr színház épülete előtt lakott idáig, és bizony sokszor elég mostoha sorsa volt. Hol mosott ruhát, hol meg szemetet tároltak rajta. Ezért elhatároztuk, hogy az egészet futóműre emeljük és átszállítjuk a múzeum területére. A dolog természetesen nem volt olyan egyszerű, hiszen a szereléshez szükséges csavarok utoljára 2000-ben voltak megmozdítva. Azóta természetesen rendesen be volt rozsdásodva rajta jó néhány elem. Mire a telepítéshez szükséges csavarokat sikerült használható állapotba hozni, eltelt néhány nap.
   Az áttelepítés nagy napjára összejöttünk jó néhányan, de többségében olyanok, akik ilyen munkát még távolról sem láttak. A mintegy 20 fős társaságban mindössze ketten voltak olyanok, akik ilyen tevékenységet végeztek valaha. Köszönet nekik a segítségért. Arra sajnos nem volt lehetőségünk, hogy a rakétát leszedjük az indító állványról, mert se szállító kocsink, se darunk nem volt. Ezért úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a rakétát rákötöttük az állványra és úgy szereltük alá a kerekeket. Bár kissé macerás volt, így is sikerült a dolog, csak néhány öreg szakmabeli meg ne lássa a képeket.
   A KrAZ sajnos csak kölcsön van.